Bagira új otthona

Kedves Vendégeink!

A tegnapi nap folyamán megjelent Facebook bejegyzés, miszerint Bagirát a legnagyobb hidegben az utcára kitettük sértő és valótlan állítás.

A 37/1996. (X. 18.) NM rendelet szerint a közfürdő területére állat nem vihető be, illetve állat ott nem tartható. A közfürdőben nyújtott szolgáltatásoknak, illetve a fürdővendégek által látogatott helyiségeknek az üzemeltetés teljes időtartamában meg kell felelnie e rendelet közegészségügyi előírásainak. Mindezek ellenére a Virágfürdő dolgozói 12 éven keresztül gondoskodtak Bagiráról. Leromlott egészségügyi állapota miatt felvettük a kapcsolatot a Kapos Állatbarát Alapítvány vezetőjével, Tarnavölgyi Lászlóné Verával az elhelyezése ügyében. Segítségének köszönhetően már biztos és szerető környezetben van. Kollégáink ajándékokkal felpakolva vitték el új otthonába. A Virágfürdő teljes mértékben elítéli az állatkínzást és elhatárolódik minden olyan cselekménytől, ami annak minősül.

Az interneten megjelent bejegyzések, hozzászólások a fürdő jó hírnevét sértik, rágalmazásnak minősülnek. A vezetőség kötelességének érzi az alkalmazottai és munkatársai védelmében is a szükséges jogi lépéseket megtenni.

« Vissza a hírekhez

Ugrás a fejlécre
Ugrás a navigációra