Úszni szeretnék!

Ismét indul a felnőtt úszásoktatás a Virágfürdőben

Ha szeretnénk a gyerekeinkkel vagy az unokáinkkal együtt élvezni a vízparti nyaralást, vagy csak érezzük, hogy most már tennünk kellene valamit az egészségünk megőrzéséért, itt az alkalom. Felnőttként többnyire olyan aktív mozgásra van szükségünk, amelyik nem terheli túlságosan a szervezetünket és kíméli az ízületeinket. Ráadásul sokunknak adódtak hát-, derék- vagy gerincproblémái.

Felnőtt úszásoktatás 2.jpgMinderre a legjobb az úszás, amit sosem késő elkezdeni, vallja meggyőződéssel Kovács Attila. A szakképzett oktató hangsúlyozza: a kor előrehaladtával szűkülnek a sportolási lehetőségek, erre a víz a legalkalmasabb közeg, mert a szervezetet kíméli, ugyanakkor a keringést jól szinten tartja, fejleszti.

Egy éve indult újra a felnőtt úszásoktatás a Virágfürdőben. A kezdő csoportba járók 80%-a sikeresen teljesített, megtanult úszni, és ők folytatták is tovább a haladó csoportban. Jellemzően középkorúak és idősebbek vettek részt az úszásoktatáson. Kezdők és haladók most is egyaránt jelentkezhetnek. Az igényfelmérést követően elkészülnek a csoportbeosztások, majd vízbe csobbannak az úszni tanulók. Ne riasszon senkit: nemcsak mélyvízben, hanem a tanmedencében is lehet tanulni az úszás elemeit. Továbbra is heti két alkalommal, szerda és szombat esténként lesznek a foglalkozások. Szerdánként 19.00-től 20.00 óráig a haladóknak a mélyvízben, szombatonként pedig 18.00-tól 19.00 óráig a kezdőknek a tanmedencében. A 8 alkalmas bérlet ára 16.000 ft (2000 ft/alkalom), a 12 alkalmas bérleté 18.000 ft  (1500 ft/alkalom). A bérleteket 3 hónapig lehet felhasználni, és azokra nem érvényes a Kaposvár kártya.

Ha Ön úgy dönt, hogy szeretne csatlakozni valamelyik csoporthoz, a következő teendői vannak. Először bemegy a Virágfürdőbe, és megvásárolja a bérletet. Aztán jelentkezik az úszásoktatónál az ő valamelyik elérhetőségén (Facebook: Attila „bácsi” Úszóiskola; e-mail: atesz.kov(kukac)gmail.com), vagy a pénztárban meghagyja a saját elérhetőségeit.

Mivel egy időpontban legfeljebb 12 vendéggel tud foglalkozni az oktató, ezért kérjük, ha nem tud jönni, vagy kérdése van, szintén a fenti módon jelezze.

Akár 2-3 hónap alatt elsajátíthatjuk valamelyik úszásnemet teljesen a nulláról indulva is, bíztat az úszásoktató. Kovács Attila 10 éve foglalkozik gyermekek és felnőttek oktatásával, 15 évig versenyszerűen úszott, válogatott kerettag volt. Határozottan állítja: mindenki képes élvezni a vizet!

« Vissza a hírekhez